A vésztői Kis Bálint Református Általános Iskola harmadik alkalommal rendezte meg a Bérczes Jenő Matematika Emlékversenyt. 3 online forduló után az országos döntőbe jutott tanulónk, az 5. osztályos Szajkó Bendegúz. A verseny online fordulóján 34 intézményből vettek részt, majd 24 iskola 102 diákja jutott be a döntőbe. Bendegúz ugyan helyezést nem ért el, de szépen helyt állt a megmérettetésen. Amíg a versenyzők dolgoztak, a kísérő pedagógusok, szülők előadást hallhattak a mesterséges intelligenciáról Dr. Bérczes Tamás Mártontól, a Debreceni Egyetem Informatikai Kar Gazdasági és külkapcsolatokért felelős dékánhelyettesétől. A versenyt követően logikai játékokkal tölthették az időt a diákok, valamint ők is meghallgathatták az előadást. A versenyen induló diákoknak, szervezőknek és a felkészítő pedagógusoknak szeretettel gratulálunk, bízunk benne, hogy jövőre is találkozunk!