• TÁMOP - 3.1.4.-12/2-2012-0201
  • _
  • _

Previous
Next





Erzsébet táborok 2018 cikk

ERZSÉBET TÁBOROK
a
Szabó Pál Általános Iskola és AMI szervezésében



Iskolánkban július 30. és augusztus 10 között került sor az Erzsébet táborok megrendezésére.
Az előzetesen kidolgozott programok alapján, az első héten ?kívánságláda? készült. A gyerekek saját elképzeléseikkel, igényeikkel alakíthatták a hét programját. Sorversenyeken, ügyességi játékokban,
mesevetélkedőn mérhették össze tudásukat a csoportok. A nagyobbak a Sárrét világával is megismerkedtek. Jártak a halastavaknál, ahol horgászokkal beszélgettek a halászatról, a halfogás eszközeiről, az itt élő ?honos? halfajtákról. Meglátogatták a kertmegi Vadászházat. Megtekintették az épületet, az ott kiállított trófeákat, vadászati tárgyakat, jót játszottak az azt körülvevő erdőben.
Élményrajzokat készítettek, és a Bartók által Vésztőn gyűjtött népdalokból is felelevenítettek néhányat. Jártak Mágoron. Megtekintették a múzeumot és a szoborparkot, majd szabad játékok és sorversenyek következtek. Ezt követően irodalmi és történelmi vetélkedőre került sor a nagyobbaknak, míg a kisebbek élményrajzokat készítettek.


Nem maradt el az egészséges életmódra nevelés jegyében a gyümölcs-és zöldségsaláta készítés sem.
Több kézműves foglalkozásból is választhattak a táborozók: montázskészítés, gyöngyfűzés, fonás, szövés stb.
A Nemzetiségi nap keretében megismerkedtek a táborozók a német és a roma szokásokkal, hagyományokkal, amit ételkóstoló követett. Gasztrodélután keretében Ásós Géza a békési Kira vendéglő tulajdonosa látogatott el a táborba, aki tradicionális módszerrel készített kolbászt sütött a gyerekeknek, valamint kötetlen beszélgetés keretében felhívta a figyelmet arra, hogy mindenkiből (nemtől, kortól, származástól függetlenül) lehet sikeres vállalkozó, ha megvan hozzá a kellő szorgalma és kitartása.
A hetet buszos kirándulással zárta az első turnus. Ópusztaszerre látogattak el, ahol megtekintették a Történeti Emlékparkot. Ez a program méltó lezárása lett ennek a programokban nagyon gazdag hétnek.
(A cikk további része többes szám első személyben íródik, hiszen ennek a turnusnak jómagam voltam az egyik csoportvezetője)


A második héten, miután elkészültek a csapatzászlók, csatakiáltások, megtanultuk a tábori indulót, olimpiát hirdettünk ?Légy Te a bajnok!? címmel. Voltak sorversenyek, kötélhúzás, foci, futás, kakasviadal stb.
Arató Erzsébet könyvtárvezető tartott nagyon érdekes előadást a régi játékokról, melyeket ki is lehetett próbálni. Köszönet érte! Ezt követően Jimmy bohóc érdekes és nagyon vicces feladatokkal kötötte le a gyerekeket.
Jártunk kertészetben, kenyérgyárban, savanyító üzemben és madárházban is. Ezek is nagyon érdekes programnak bizonyultak és nagy élményt jelentettek a táborozóknak. Arról nem is beszélve, hogy hűek legyünk a meghirdetett olimpia szelleméhez, mindezt gyalogszerrel jártuk végig. Bizony kicsit el is fáradtunk, de kárpótolt a kedves, vendégszerető fogadtatás mindenhol bennünket. Köszönjük vendéglátóink kedvességét és a finom kóstolókat is.


Ültettünk virágot, főztünk dzsemet, sütöttünk palacsintát, kenyérlángost, készítettünk a Tájházban álomfogót. Köszönjük a segítő felnőttek munkáját.
A hét közepén busszal Gyomaendrődre látogattunk. Hűsöltünk az Erzsébet ligetben, majd következett a várva-várt strandolás. Mindenki élvezettel pancsolt az óriási hőségben. Be kell vallanom, hogy alig-alig akartunk kimászni a vízből. Szívesen maradtunk volna még 1-2 órát.
A következő napon Mágoron jártunk (stílusosankerékpárral), Itt a Tábori olimpia keretében sorversenyekkel mulattuk az időt.
Hűsítésképpen jólesett a magunk készítette gyümölcssaláta, melyet óriási vízibomba ?háború
követett.


Az utolsó napon ?Légy Te kisökos!? címmel hulladékos témanapot tartottunk. Filmet néztünk a hulladékgazdálkodásról és apró kis öko-játékokat, figurákat készítettünk hulladékból.
Néhány csoport felkereste a város védett fáit is. A táborozó gyerekek állomáshelyeken bizonyították az óriásjátékok segítségével azt, hogy milyen előzetes tudással rendelkeznek már a hulladékgazdálkodás terén.
A tábor zárása, az eredményhirdetés után még közkívánatra újabb vizibomba-háborút tartottunk, ezzel zárva a hetet. Sportoltunk, játszottunk, miközben új ismereteket is szereztünk.
Bebizonyosodott, hogy a tábor az a hely ahol az élettől kapott ?Hátizsákot? le lehet tenni egy kis időre.
Pedagógusok hada dolgozott azért, hogy a táborozók arcára mosolyt varázsoljon. Itt minden a GYERMEKRŐL, a GYERMEKÉRT szólt.


A sok-sok program során ?amit a teljesség igénye nélkül próbáltam összeszedni-, kiderült, hogy mindenki (a felnőtt is), képes a szorongásaiból, korlátaiból elengedni, magabiztosabb lett, nőtt az önbizalma. Úgy érzem, hogy egy tábornak szebb és magasztosabb célja - a kultúrált és hasznos időtöltésen- kívül nem is lehetett volna.
Reméljük, hogy találkozunk jövőre Veletek ugyanitt.

Csillagné Baksa Margit
szabadidő-szervező